A XXI. század egyik legfőbb problémája az egyre nagyobb károkat okozó szárazság és aszály. Az utóbbi századokban az emberi tevékenység következtében a Föld vizes élőhelyeinek nyolcvanhét százaléka elpusztult, arányuk az elmúlt negyven évben harminc százalékkal lett kevesebb. Mivel Magyarországon is egyre több ember él városokban, kevéssé szembeötlő a folyamat, ami a helyi vizes élőhelyek rohamos pusztulásához vezetett.
A WWF Magyarország jelentése szerint Magyarországon a felszíni vizek kevesebb mint húsz százalékának megfelelő az ökológiai állapota. Eredetileg – úgy kétszáz évvel ezelőtt, a folyószabályozások előtt – az ország területének körülbelül huszonhárom százalékát érintették a hazai folyók természetes árterületei, melyeknek több mint kilencven százaléka mára elpusztult. A tendencia semmiképpen sem megnyugtató, ugyanakkor ezzel párhuzamosan új vizes élőhelyeket is létrehozunk. Ezek egyik formája a városi kisvizek, a parkok vagy a kertek tavai. De mit is nevezünk tónak?
A különböző nemzetközi és magyar szabályozás szerint általában a tíz hektár fölötti, egybefüggő vízfelületet szoktunk tó néven emlegetni. Ez körülbelül a budai Vár alapterületével egyezik meg, tehát a kiterjedése igen nagy. Az állóvizek nagy része ennél jóval kisebb. A probléma ott kezdődik, hogy mivel a hazai és nemzetközi szabályzatok nem foglalkoznak a kisebb kiterjedésű vizekkel, ezért ezek észrevétlenül és egyre gyorsabban tűnnek el a szemünk elől.
Magyarországon az egyik legszélsőségesebb példa erre az, ami a Fülöpháza környéki szikes tavakkal történt: ezen a területen a vizes élőhelyek csökkenésének aránya százszázalékos.
Az ötvenes években még száznál is több szikes tó terült el a település környékén, melyek mára kiszáradtak,
a magasból egykori medrük körvonalai révén „szellemtavakként” látszódnak csupán. De az is hátborzongató, ami a Fertő-tó melletti szikesek élővilágát illeti, a biodiverzitás szempontjából lesújtó az összkép: az ötvenes évekhez képest a vízfelület zsugorodásával az ott élő fajok mintegy harmada eltűnt.
Vajon az eltűnő, nagyobb kiterjedésű vízfelületek pótlásában mekkora szerepet játszhatnak a városi környezetben telepített mesterséges tavak? Egy új, az Ökológiai Kutatóközpont égisze alatt zajló kutatás keretében a kutatók a lakosság bevonásával feltérképezik ezeket az élőhelyeket.
Kerti tavakból sokféle létezik, a természeteshez egészen közeli kerti tavaktól a biodiverzitás szempontjából értéktelen betonvályúig. De egyelőre ott tartunk, hogy nem sokat tudunk ezekről a tavacskákról, még azt sem, mennyi van belőlük Magyarországon. Arra is kíváncsiak vagyunk, vajon mi motiválja az embereket ezek telepítésekor. A természetet keresik bennük? Vagy inkább esztétikai funkciót tölt be, és nem érdekes, hogy látnak-e benne békát, vagy tud-e belőle inni a madár? Most azon dolgozunk, hogy egy országos kutatás eredményeként minél több információt összegyűjtsünk, majd egyfajta kézikönyvet tudjunk adni azoknak a kerttulajdonosoknak, akik szeretnének valamit adni a természetnek a beépített környezetért cserébe. Úgy, hogy örömet is okozzon, de szúnyog se legyen benne, emellett az élőlények számára is maximális élményt tudjon nyújtani.
Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai első lépésben kérdőív kitöltésére kérik föl a saját kerti tóval rendelkezőket.
Elsőként Nyugat-Európában foglalkoztak a kerti kis tavakkal tudományos megközelítéssel. Hasonló felmérésekből az Egyesült Királyságban korábban kiderült, hogy minden tizedik kertes házban található egy-egy kis tó (ez országos szinten 4,5 millió kerti tavat jelent!), amelyek élőhelyet biztosítanak számos őshonos élőlénynek.
Ha kiteszünk egy madáritatót, attól még nem változnak a klimatikus viszonyok a szűk lakókörnyezetben. De vajon mekkora az a vízfelület, aminek már érezhető a környezetre gyakorolt hatása? Horváth Zsófia szerint adatokkal alátámasztott tény, hogy
egy átlagos kerti tó képes akár egy-két fokkal megváltoztatni a hőmérsékletet a közelében. Egyrészt párásabb, kellemesebb környezetet teremt, másrészt a párolgással hűt,
ami a közelébe telepített növényzettel együtt fokozható.
A természetben fellelhető kicsi víztestek is rendkívül értékesek. Ha sok van ezekből az apró tócsákból, tavacskákból, pocsolyákból, az is növeli a táj heterogenitását. Ezeket lépőköveknek szoktuk hívni, melyek megkönnyítik az átjutást két nagyobb tó között az élőlények számára, és nem kell akár több száz métert szárazföldön gyalogolnia példának okáért a kétéltűeknek. A sok kis pocsolyán keresztül könnyebb az út az egyik tótól a másikig. Ha mindezt már tájszinten nézzük, akkor hirtelen hatalmas erőforrás alakul ki.
Egy kerti tó ugyanis nagyon sokféle funkciót képes betölteni – feltéve, ha okosan hozzák létre. Számos apró trükkel egészen természetközeli vizeket lehet a kertbe varázsolni, ami már nemcsak a vízi élővilágot szolgálja ki: a kétéltűek elszaporodhatnak, lesznek benne ebihalak, szitakötők, meghódítják a vízibogarak, de a szárazföldön élő növényzetnek is fontos lehet. Egy idő után isznak belőle a madarak, és a sünök is meglátogatják a kert tavát. És hogy a szúnyoginváziót hogyan kerülhetjük el? Sok kerttulajdonos tudja, hogy a halak ebben sokat segítenek, de azt már kevesebben, hogy ha a tavacska növényben dús, és így megtelepszenek benne a szitakötők, a vízibogarak lárvái, ők akár ugyanolyan sikerrel tartják távol a szaporodóhelyet kereső szúnyogokat, mint a halak.
Napjainkban a víz az egyik legfontosabb erőforrás, egyre inkább hiánycikknek számít. Egy ilyen városi kerti tavacskának a telepítése első ránézésre jelentős vízelnyelőnek tűnik, hiszen azt a tavat valamiből táplálni kell.
Valóban, viszont egyre több olyan vizsgálat látott napvilágot, melyek szerint nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a kis tavaknak az épített környezetben is.
A főutak közé telepített parkokban például segítenének megoldani az egyre monszunosabb időjárás miatt hirtelen lezúduló csapadék elvezetését.
Ma már akár autópályák mellett is láthatók csapadékvíz-visszatartó gödrök, ezt a funkciót töltené be a városi kis tó is, így amikor a csatornák telítődnek, akkor nem az utak válnának áradó folyókká, hanem ezek a tavak töltenének be víztározó szerepet.
Adódik a kérdés a nyaranta forró fővárosi aszfalt láttán: a kutató elképzelhetőnek tartja, hogy például a Margit körút hatalmas társasházainak belső udvarán egy-egy tavacska partján hűsöljenek az ott lakók?
Végül is miért ne?! Gyönyörű közösségi élmény lehetne a közös kis kertek közepén egy tó. Nem is olyan régen még az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy a villamossínek között fű legyen. Svájci kollégáktól hallottam, hogy az alpesi országban nagyon népszerűek a lapos házak tetejére telepített kis tavak. Sőt a szitakötők is kedvelik ezeket a tetőtavakat.
